|
2023-12-04 21:45:36, hétfő
|
| |
| |
SZOMORÚ TÖRTÉNETEK . . . . . . 
AMIKOR TÚL KÉSŐN DÖBBENSZ RÁ...
Szívszorító történet egy házasság utolsó napjairól
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.
Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban.Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek.
Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált.A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába.
A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki,
- Sajnálom Jane, nem akarok elválni.
Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a rákkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.
(Forrás: Tudásfája)
ANYU, MIÉRT?
AZ ALKOHOL ADÓJA: EGY ÁRTATLAN HALÁLA
Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van.
A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy a másik sofőr ivott.
És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam.
Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek!
A férfi, aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem,
Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI???
BÚCSÚ NÉLKÜL
Egy lány halálosan szerelmes... Egy fiú aki nem szereti a lányt... Mert neki nem jó úgy, mint egy barátnő, aki átölelhet, hevesen csókolhat... Neki olyan mint egy hugi, mint egy legjobb barát... De a lány mást akar... Nem elégszik meg ezzel... Neki kell az a fiú... Csak hát a fiú nem szereti... A lány küszködik az érzéseivel, mindhiába... Mi lesz a végén? A lány megkapja a fiút, vagy talán örökre lemondhat róla... Megtudod ha tovább olvasod a történetet!
December van. Az utcákon hideg szél fúj. Egy szomorú lány baktat lefelé a lejtős úton, fel-fel zokogva....
- Nincs esély... Nem kellek neki... De miért is kellenék? Oly feledhető vagyok. Együtt voltunk, eldobott... Nem kellettem neki. Pedig olyan jó volt! Bennem van a hiba? - Ezek a gondolatok forogtak főhősünk, Kriszta fejében. Közben hangosan zokogva, sietett haza, hogy elbújhasson a szobájába...hogy elfeledhessen mindent.
Közben elered az eső, szakad mintha dézsából öntenék. Kriszta sebes futásnak ered, hogy hamarabb haza érjen, hogy el ne ázzon.
- Jaj, elázok...- nyögte fáradtan a lány. - Már nincs sok hátra,kibírom! - Már csak pár ház. Már csak egy ház választja el. Már csak az ajtót kell kinyitnia. Bent van. Ledobja a kabátját. Szülei hangos köszönését figyelembe sem véve szalad fel a lépcsőn a szobájába.
Mikor beér, nem bírja tovább. Hangos zokogásba tör ki, mert eszébe jut a szomorúságának tárgya, az a fiú akit nagyon nagyon szeret. Bevillant az agyába az arcának képe, a gyönyörű két zöld szeme, a selymes sötétbarna haja, az ajkai...amik úgy csókolták, hogy abba teljesen beleborzongott. Eszébe jutott a két, erős keze ami úgy simogatta...
-Te jó ég!!!!Miért gyötör még mindig ez a kép???Miért????- Hangosan felzokog...Nem bírja ki. Beszalad gyorsan a fürdőszobájába és a gyógyszeres szekrényből kiveszi a nyugatót. Gyorsan beszedett pár szemet,oda sétált az ágyához és lefeküdt.
Álmodott. Nem mással mint a fiúval. Azt álmodta, hogy megy az utcán, körötte senki. Egyszer csak egy homályos alak bukkan fel a semmiben. Egyre jobban közeledik. Egyszer csak megáll. Már látszódik, hogy ki ő, mivelhogy egy világító lámpaoszlop alatt állt meg. A fiú volt az, a boldogtalanságot okozó fiú, álmai tárgya... A fiú egyszer csak elindult a lány felé,egyre közelebb és közelebb ért, míg végül meg nem állt a lánnyal szemben. Kriszta szíve hevesen dobogott, majd kiugrott a helyéről .A fiú egyre közelebb hajolt a lány arcához, közelebb és közelebb, míg forró csókot nem lehelt az arcára. Hevesen csókolta a fiú a lányt, és mikor elváltak egymástól, a fiú kimondta a bűvös szót: Szeretlek!...
És ekkor a lány felébredt... Újabb hangos zokogás... Nem bírja abba hagyni... Most is arra gondol, hogy mennyire hiányzik neki a srác... Másra nem is tud... Nagyon szereti őt...
*
Egy héttel később... A lány szomorúan ül egy padon és vár. Várja a fiút, mint minden nap suli után...Már egy jó ideje vár, kb. fél órája. Az égen sötét borús felhők gyülekeznek, mintha egy szörnyű eseményt szeretnének jelezni. És igen valóban... A lány nem is sejti, hogy milyen szörnyű eseményt...
Már eltelt egy óra... A fiú sehol... Hatalmas cseppekben kezdett hullni az eső...Talán a lány bánatát jelezve... Sőt biztos is. Kriszta megunta a keserves várakozást és bánattal teli szívvel indult el... de nem a haza vezető úton. A régi, lepusztult téglagyár felé vette az irányt. Keservesen zokogott és tekintetével kereste az útján a fiú, hátha meglátja... hátha megmenti attól a dologtól, amire készült...
Már a gyár területén volt... Céljába vette a nagy gyárkéményt, ami körülbelül 8 emelet magas lehet. A tetejére lifttel lehet feljutni. Beszáll a liftre, benyomja azt a gombot, amin a 8-as szám látható. Kisebb rázkódással megindult felfelé. Pár perc múlva fel is ért. Kriszta kiszállt a liftből és elindult a kémény tetejének pereme felé. Ott megállt kicsit, a zsebéből elővesz egy pengét, a táskájából pedig előveszi az abszinttal teli üvegét, semmivel sem törődve jól meghúzta az üveg tartalmát. Utána megfogta a pengét és felvágta az ereit egy vízszintes csíkkal. Lassan kezdett el folydogálni belőle a vér. Közben a pia elérte hatását, és még közelebb lépett a pereméhez, és felkészült a halálugrásra. Dübörgő fejjel átgondolt mindent és döntött: véget vet sanyarú életének Mély lélegzetet vett és megtette... Leugrott... A felé zuhanás közben átgondolt mindent, átfutott rajta rövid kis élete... Hisz pár hónap múlva lenne csak 16... És vége... egy utolsó lélegzetvétel... egy utolsó pillantás a világra... Nincs tovább. Összeroncsolódott mindene. A koponyája betört, vér folyt ki belőle.
Másnap a gyári munkások találták meg a holttestet és azonnal hívták a rendőrséget, és a lánynál talált iratok alapján a családot is. A helyszínelők megállapították, hogy öngyilkosságról van szó, következtetve a lány felvagdosott ereiről és a mellette darabokra tört piás üvegről. A szülők dermedten álltak és a könny is megfagyott az arcukon... Mindenki szomorú volt... Átkutatták nyomokat keresve a lány táskáját és találtak benne egy levelet, amit a fiúnak írt:
"Drága egyetlenem!
Mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek az élők sorában. Fentről figyelem majd az eseményeket. Tudom, hogy nagyon szomorúak lesztek miattam, de kérlek ne legyetek bánatosak! Folytassátok tovább az életeteket! Azért vetettem véget az enyémnek, mert már nem volt értelme az életemnek. Nem találtam a helyem a világban, elhagyatottnak éreztem magam és nincstelennek, mert nem szeretett senki sem. De most jó helyen vagyok, nem fáj semmi sem, nem kell bajlódnom az élettel! Legyen bennetek is ez, hogy boldog vagyok. És sajnálom,hogy bajt okoztam nektek...Önző dolog volt tőlem, de nem tudtam már tovább élni, meg kellett tennem... Bocsássatok meg! Puszilom anyuékat, mondd meg nekik, hogy nagyon szeretem őket, és nem tehetnek semmiről Mondd nekik,hogy várom őket a mennyben, és amíg nem látjuk egymást viszont, vigyázok rájuk! És még valami... mondd nekik, ne kövessék el azt a hibát, amit én... ne... Éljenek tovább. És végül neked még annyit, hogy nagyon szeretlek, te voltál mindenem és nem tehetsz semmiről, ahogy senki sem.
Millió csók: a ti Krisztátok"
Mire elolvasták mindenki zokogott. Főleg a fiú, akit közben értesítettek a dologról. Mindenki most gondolt bele, hogy senkitől sem búcsúzott el a lány... senkitől... Csak úgy elment... Maga után hagyott mindent.
Másnap volt a temetés. Mindenki kisírt szemekkel állt a kiásott sírgödör mellett és sírva figyelték, hogy hogyan eresztik le a koporsót. De mielőtt leeresztették volna, a fiú búcsút vett a lánytól és a következőt mondta neki:
- Tudom , hogy most már késő... Mert nem élsz már itt velünk...De tudnod kell SZERETLEK! Sajnálom, hogy nem mondtam el, sajnálom, hogy nem mentem el... Sajnálom, Kriszta... Szeretlek...mindig is szeretni foglak és mindig is szerettelek... csak nem mutattam ki... - és itt a fiú zokogva elfutott...
És a lány koporsójára ráhintették az utolsó lapát földet is...
Gárdonyi Géza: AZ ABLAK
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
TANULSÁG:
Az igazi boldogság ha másokat teszünk boldogabbá, nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha boldogságunkat osztjuk meg másokkal, akkor megsokszorozzuk azt. Az életben igazán gazdaggá csak az tesz, ha örömet okozol és segítesz másoknak, mert a szeretetből és figyelemből, amit irányukba árasztasz, mindig visszakapsz. És ne feledd, bármilyen sok nap is jut valakinek az életből, a száma véges...
Ezért becsüld meg és éld át boldogan, hiszen minden nap ajándék az élettől!
A világ pedig mindig olyan, amilyennek te magad látni szeretnéd!
MINDÖRÖKKÉ
Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érzete, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja az óta. "Már nem szeretlek"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt,
De a lány nem adta fel, dacolt ellene, s továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lány kezét simogatja.
Időközben a fiú rájött, még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, a szórakozás fontosabb volt számára! A lány megkérte a fiút, kezdjék elölről, újra, Szeretlek kicsim, az életemnél is jobban? - s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ö csak tovább áltatta, A kötöttséget, az igaz szerelmet nem vállalta!
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról azonban már rég nem hallott. Egyik este álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében! Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hisz rég nem hallotta a lány kellemes hangját! Hiányzott neki az arca, az ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze!
Másnap megjelent a lány házánál, virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót, talpig feketében! A fiú teljesen elfehéredett, s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott, könnyektől küszködve: Meghalt! Egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát! A fiú elsápadva állt ott egy percig, Kezéből a csokor virág lassan hullott ki. Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott aludni, szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlen nagy bűntudattal küszködött!
De hirtelen mintha melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündöklött angyal képében, A régi megszokott, gyönyörű szépségben! Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyük újra lángra lobbant! Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatatit ismerik, A lány a fiú arcát végigsimogatja, lelke melegséggel megtelik! Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak annyit tud végül mondani: "Ne sírj szívem, nincs semmi baj, Emlékem szívedben örökre megmarad majd! Én ott leszek, végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban!" Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú még nem akarta elengedni féltett szerelmét! A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell"- csak ennyit mondott! Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát!
A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ö járt, s hogy nem feledi el soha! Reggel, mikor felébredt, nem tudta, valóság volt-e vagy álom, De talált valami csodát az ágyon! Egy fehér toll volt ott, a lány illatával, S rájött mit vesztett el szerelme halálával! Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit kiáltott:
"Mindörökké Szeretni foglak Egyetlen Szerelmem!
Ő NEM ÍGY NÉZ RÁM ÉS ÉN EZT TUDOM...
Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "Legjobb Barátom".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával! Én megvigasztalom, ő átölel, érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom:
" Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak Barátok legyünk, de Ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."
Omega: SZOMORÚ TÖRTÉNET
Kisleány, kit senki nem vett észre
Csúnya volt és elhagyott
Kisleány nem nézett a szemekbe
Szomorúan hallgatott
Ő nem kellett senkinek
Nem hívták kedvesen
Félt a gúnyos szavaktól
Árnyékban élt csendesen
Várt, de senki nem felelt
Hogyha mégis kérdezett
Fájt, ha egyszer elesett
Átnéztek rajta az emberek
Az este szállt, eltávoztak a fények
A világ megváltozott
Sötétség megszépítette arcát
Éjszaka ha álmodott
Álmában rásütött a Nap
Mindig kék volt az ég
Szépsége féltett kincse volt
Nem adta semmiért
Táncra most hívták oly sokan
Megfogták két kezét
Várták hogy elkísérjék őt
Megcsodálták szép szemét
Szólt egy hang, mely elűzte az álmát
Színes kép így összetört
Sápadt fény borult a kis szobára
Arca fáradt s meggyötört
Ő nem kellett senkinek
Nem hívták kedvesen
Félt a gúnyos szavaktól
Árnyékban élt csendesen
Álmában rásütött a Nap
Mindig kék volt az ég
Szépsége féltett kincse volt
Nem adta semmiért
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Omega-Szomorú Történet
Link
ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ
Sötét van. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az utcai lámpák megvilágítják az eső mosta utat, ahol egy lány szalad. Estélyit visel, és csak úgy potyognak a könnyei. Fázik, de csak fut és nem áll meg. Egyszer csak kitörik a cipője sarka és elbukik, pont bele egy pocsolyába. Erőtlenül feküdt, nem akart felállni, csak egyre hangosabban sírt. Eszébe jutottak az este eseményei:
Amikor a gyönyörű szép ruhájában várta Stevent, aki egy vörösrózsát hozott neki, és mosolyogva kísérte őt a limuzinhoz. Beültek és összebújva indultak a partyra. Steven szép szavakat suttogott a fülébe, amiktől neki hangosabban vert a szíve, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet. Megérkeztek, Steven nyitott neki ajtót, és kisegítette az autóból, a majd a derekát átkarolva bekísérte a terembe. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenki táncolt és rendkívül boldognak látszottak. Steven és ő üdvözölték az ismerősöket, majd a férfi táncolni hívta. Annyira jó volt. Ahogy ott táncoltak, megszólalt a közös daluk és neki eszébe jutott az első randijuk.
Egy bárban ültek, beszélgettek. Steven táncra kérte. Pont ez a szám ment. Átölelték egymást. Egyszer Steven füléhez hajolt és belesúgta: Holnap is szeretni fogsz még? Steven elmosolyodott, majd visszasúgta: Örökkön-örökké Édes! - majd lágyan megcsókolta.
Gondolatmenetéből Steven zökkentette ki, aki kikísérte a bárpulthoz. Vége lett a zenének. A férfi kért neki egy Martinit. Iszogattak. Steven mondja neki, hogy elmegy egy kicsit, mert beszélni akar az egyik ismerősével. Addig ő elment a mosdóba. Ahogy ment volna be az ajtón, egy nő nekiment, és leöntötte vörösborral. Szitkozódott magában, de egyben nagyon szomorú lett, mert ezt a ruhát az édesanyjától kapta [aki 1 éve meghalt] és tudta, hogy ez a folt már nem fog kijönni. Egy könnycsepp hullott a szeméből, mikor már a mosdóban próbálta halványítani a foltot, több-kevesebb sikerrel. Kis idő múlva feladta és kiment megkeresni Stevent. Nem látta sehol, ezért megkérdezte Rogert, hogy nem tudja-e, hogy hol van. Roger azt mondta, hogy ő úgy emlékszik, mintha kiment volna.
Kicsit felvidulva indult ki, felfogta Steven zakóját és egy pohár bort. Kinyitja az ajtót, és nem lát mást, mint egy vadul csókolózó párt. Mivel a sötétben nem látta kik azok, csak rosszallóan megrázta a fejét, majd indult volna vissza, amikor a nő hangját halotta meg: Ne Steven! Ne itt! Akárki megláthat! Erre a férfi azt felelte: Ne aggódj, Sarah bent van valahol és szórakozik! Ekkor kiesett a pohár és a zakó a kezéből. Remegni kezdett és csak úgy záporozott a könny a szeméből. Erre Steven felkapta a fejét: "Sarah!
- Ez nem az, aminek látszik!"
De Sarah már meg sem várta a magyarázatot, nem érdekelte, hátat fordított és elrohant, már amennyire a magas sarkúja engedte. Az eső zuhogni kezdett, alig látott valamit, de nem törődött vele, csak egyet akart, minél messzebb kerülni innen.
Steven volt az élete, mindent feladott érte? és ennyi? Ennyit ért neki az elmúlt 3 "boldogan" eltöltött év? És csak annyit bír kinyögni, hogy: Ez nem az, aminek látszik!? Gondolt egyet, felállt, levette cipőjét és a közeli hídhoz rohant. Felállt a korlátra és belenézett a sötét tengerbe. A könnyei potyogtak a vízbe, amit csak az eső zavart fel. Épp elrugaszkodott a korláttól, már a lába nem is érintette, amikor valaki elkapta a kezét. Steven volt az. A lány lába a levegőben lógott. Ránézett a férfira és könnyes szemmel azt kérdezte tőle:
- Miért? Miért? Mit ért neked az elmúlt 3 év??
Steven lehajtotta a fejét, nem szólt semmit, de továbbra is tartotta a lány kezét, bár érezte, hogy egyre csúszik ki. A lány újra megszólalt elhaló hangon, a könnyei végigfolytak arcán:
- Holnap is szeretni fogsz még?
Steven ránézett és halkan ezt mondta:
- Örökkön-örökké Édes!
A lány ekkor kitépte kezét a szorításból, és a mélybe zuhant, ahol ellepték a habok.
SZOMORÚ SZERELMES TÖRTÉNET
Volt egy lány ki szeretett egy fiút
ebből a szerelemből nem volt kiút
a lány egy ideig nagyon szerette
majd kis időre, elfelejtette
a lánynak volt új szerelme
de, a fiút nem feledte,
Elmúlt a szerelem
s a lányban megerősödött a régi érzelem,
Találkoztak hétvégente
a fiú nem tudta hogy ő a lány szerelme
Hogy a fiúnak tetszett a lány az már csak talány.
Többen mondták, hogy a fiú szereti
de, nem nagyon keresi
Egyszer egy őszi napon
a fiú szerelmes lett nagyon
Látta a lány a fiút mással ölelkezni
forrón szenvedélyesen csókolózni
A lány nem bírta szenvedett
gondolta másik fiút kereshet
hetek teltek el a lány feladta
és leugrott a hideg habokba
A fiú hallotta a halál hírét
futva rohant a temetőbe és sírt
Rájött mást nem szeret
és hogy nála jobbat soha nem kereshet
Szomorú, szerelmes történet.
Link
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
Címkék: boldogtalanságot, megkönnyebbülést, megsokszorozzuk, részletességgel, öngyilkosságról, megállapították, boldogságunkat, mennyországban, házasságunkkal, fürdőszobájába, megvigasztalom, elhagyatottnak, szenvedélyesen, szomorúságának, csökkenthetjük, végigsimogatja, katonakorukról, szerelmespárok, játékhajóikkal, megerősítettek, bizonyítványát, beleborzongott, nyaralásaikról, elrugaszkodott, megvilágítják, természetesen, szilárdabbnak, nincstelennek, elfeledhessen, bejelentettem, elviselhetővé, bekanyarodtam, gondolataiban, evőpálcikákat, lélegzetvétel, leeresztették, házasság utolsó, feleségem felszolgálta, témát nyugodtan, szavaim hatására, válási szerződést, válás ötlete, válási feltételeit, válás előtt, hónap alatt, indokai egyszerűek, tönkrement házasságunkkal, esküvőnk napján, karjaimban bevittem, karjaimban vigyem, utolsó napokat, furcsa kérésébe, SZOMORÚ TÖRTÉNETEK, AMIKOR TÚL KÉSŐN DÖBBENSZ RÁ, Elmondtam Jane-nek, Sajnálom Jane, ALKOHOL ADÓJA, ÁRTATLAN HALÁLA, VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI, BÚCSÚ NÉLKÜL, Gárdonyi Géza, Mindörökké Szeretni, Egyetlen Szerelmem, Legjobb Barátom, SZOMORÚ TÖRTÉNET, Omega-Szomorú Történet, ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ, Egyszer Steven, Örökkön-örökké Édes, Gondolatmenetéből Steven, Erre Steven, SZOMORÚ SZERELMES TÖRTÉNET,
|
|
Offline
